2018. nov 21.

Sajóvámosi hősök az első világháborúban

írta: dr. Milus Katalin
Sajóvámosi hősök az első világháborúban

Idén ünnepeljük az első világháború végének centenáriumát. A 100 éves évforduló alkalmából ideje megemlékeznünk azokról a hősökről, akik Sajóvámosról kerültek a harctérre.

A háború sodrában - interaktív térkép

A veszteséglisták néhány esetben pontosan leírják, hogy a szerencsétlenül járt katonákat milyen betegség miatt kezelik, hol estek hadifogságba, vagy hol temették el őket. Ezek alapján egy térképre helyeztem azokat a pontokat, ahol valamelyik sajóvámosi katona harcolt (piros jelzés), kórházba került (zöld jelzés), hadifogságba esett (kék jelzés), vagy elesett (fekete jelzés). Ezzel a vizuális segítséggel könnyebben megérthetjük, hogy mennyire eltávolodtak otthonuktól helyi hőseink.

Hősi halottak

Sajóvámosi földművesek, erdőkerülők, juhászok, kántor-tanítók fiai vesztek oda a Nagy Háborúban, a legfiatalabbak alig 20 évesen. Volt olyan családapa, aki elesett abban az évben, amikor a fia megszületett; többen is voltak, akik a világháború utolsó hónapjában estek el. A lista nem teljes, nincs itt minden hősi halott neve. Azok névsorát olvashatják itt, akiknek halálhírét a veszteség lajstromokban közölték, vagy eltűnését bírósági holtnak nyilvánítási eljárások során hirdetményként közzétették.

temeto34_small.jpgA császári és királyi 34. gyalogezred temetője. Forrás: FORTEPAN / Komlós Péter

Barnóczky Péter, született Szirákon, 1876-ban. Feleségével, Mikita Erzsébettel lakott Sajóvámoson, és itt is dolgozott erdőkerülőként. 1915 áprilisában sorozták be a 10. honvéd gyalogezredbe, majd 1915 júliusában az orosz frontra került. Utolsó levelét családjának 1915 szeptemberében küldte, azóta senki nem hallott róla. A Miskolci Járásbíróság 1924-ben holtnak nyilvánította. Eltűnésekor 39 éves volt.  

Bártfai Imre, született 1896-ban Sajóvámoson. A 34. honvéd gyalogezredbe került, elesett valamikor 1917. augusztus 17. és szeptember 2. között. 21 évet élt.

Béres János, született Sajóvámoson, 1894-ben. A 12. huszárezredhez került, meghalt 1917. január 11-én, 23 évesen.

Csiszár Lajos 1880. február 14-én született Sajóvámoson, Csiszár Lajos és Csapó Zsuzsanna földművesek fiaként. A 66. gyalogezredhez került. Vesegyulladást kapott és 1916. május 23-án a ljubljanai 8. számú kaszárnyakórházban életét vesztette. Az evangélikus temetőben temették el az 1. csoport 1. sor 393. számú sírban (csontjait az 1930-as években átvitték a Zale temetőbe).

Danczinger Simon 1893-ban Sajópálfalán született Danczinger Sándor és Schwartz Katalin fiaként. Sajóvámoson dolgozott földművesként, amikor besorozták. A 6. nehéz tüzérezredből tűnt el 1916-ban, 23 évesen. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1928-ban holttá nyilvánította.

Demeter József 1888. április 15-én született Sajóvámoson Demeter József és Csillag Zsuzsanna földművesek fiaként. Sebesüléséről érkeztek hírek 1915. februárjában, ekkor a tizeshonvédek között harcolt, majd később a 34. gyalogezredbe vezényelték, amelynek kötelékében 1915. október 16-31. között, 27 évesen elhunyt.

Dér János 1887. október 24-én született Sajóvámoson. Szülei Dér János és Berentés Julianna földművesek voltak. A 34. gyalogezredben harcolt, hősi halált halt 1916. július 1-15. között.

Gazda János 1878. július 11-én született Sajóvámoson Gazda János és Szabó Borbála fiaként. Neje Molnár Sára, gyermekei Erzsébet és Júlia. 1914-ben vonult be a miskolci 10. népfelkelő gyalogezredbe. Részt vett Przemysl városának ostrománál, onnét vitték el orosz hadifogságba Taskentbe 1917-ben, ahonnét azóta életjelet nem adott. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1927-ben holtnak nyilvánította.

Hővizi János 1885. július 28-án született Sajóvámoson Kovács Julianna és Hővizi János gyaloggazda fiaként. A 34. gyalogezredben szolgált. Az 1915 április 13-i veszteség lajstrom közli halálhírét.

Kovács Sándor született 1888. október 6-án Sajóvámoson Kovács János és Farkas Borbála fiaként. 1914-ben vonult be a 10. honvéd gyalogezredbe, 1914 októberében orosz hadifogságba került. Utoljára 1917-ben írt Nizhny Tagilből családjának, ezt követően eltűnt, nem adott életjelet magáról. 1930-ban holttá nyilvánították. Civil foglalkozása: MÁV fékező volt Miskolcon. Nőtlen volt, 26 évesen került hadifogságba.

Lenkey Gyula 1898. október 24-én született Sajóvámoson, apja ifjabb Lenkey Lajos kisbirtokos, anyja Czecz Zsuzsanna. A 34. gyalogezredben szolgált. 1917. márciusban bevonult és kiképzése után az olasz frontra ment, ott  1918. május 30-án hősi halált halt. 20 évet élt.

AUT-HUN Cemetery Doberdo

Magyar katonatemető Olaszországban. Fotó: Bálint Zoltán [CC BY-SA 2.5 (https://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.5)], via Wikimedia Commons

Nagy Sándor 1890. július 3-án született Sajóvámoson. Szülei Nagy Gábor és Csorba Lídia földészek. 1915. január 1-jén a 34. gyalogezredhez vonult be. Még azon az éven, május hónapban az orosz fronton eltűnt. A Kárpátokban látták utoljára. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1930-ban holttá nyilvánította.

Orosz Imre Sajóvámoson született 1886-ban. A 11. népfölkelő gyalogezredbe vonult be. Hasba lőtték és 1915. május 1-jén életét vesztette.

Ortó Lajos Sajóvámoson született 1895-ben. A 32. tábori vadászzászlóaljba sorozták be. Meghalt 1915. február 5-én.

Petrács József 1892. július 1-jén született Sajóvámoson. Szülei Petrács József és Mózes Erzsébet. A család a Kőkosáron lakott, édesapja cselédként dolgozott. A 34. gyalogezredhez kerül, amely ezred kötelékében 1915. január 11-én életét veszti.

Piszkor József Sajóvámoson született 1884-ben Piszkor József és Juhász Klára fiaként. Neje Buczko Borbála, civil foglalkozása: földműves. A 34. gyalogezredhez kerül. 1915 májusában jelentik betegségét és kezelését Késmárkon, Tolna megyében. A háború utolsó hónapjában, 1918 novemberében látják utoljára, ezt követően a 104. gyalogezredből nyoma veszik. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1927-ben holttá nyilvánítja.

Poráczky József 1881-ben született Sajóvámoson. Nős Vaszily Ilonával, gyermektelen. 1914-ben az általános mozgósításkor Kassára, a 34. gyalogezredhez kerül. 1914. szeptemberében az északi harctéren kolerában megbetegedett és azóta felőle hír nem érkezett. Legutolsó tábori lapját szeptember 21-én küldte. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1920-ban a család kérésére holttá nyilvánította.

Sipkás Sándor 1885-ben született Sajóvámoson. Szülei Sipkás János és Bredács Borbála, neje Szabó Ilona. 1914. július 28-án vonult hadba Kassára a 34. gyalogezredhez, ahonnan a 7. századdal Szerbiába ment. Utoljára 1914. december 9-én adott életjelet magáról. A Vöröskereszt Egylet értesítése szerint állítólag a nagy visszavonulás alkalmával a szerbiai Valjevonál nyoma veszett. Kisfia, Sándor az eltűnése évében született meg.  A Miskolci Járásbíróság 1919-ben megindította a holttá nyilvánítási eljárást.

Soltész József Boldván született 1873. március 3-án, de Sajóvámoson anyakönyvezték és itt is dolgozott napszámosként. Apja Soltész József, anyja Hornyák Borbála. Felesége Baráth Borbála. A 308. honvéd gyalogezredből 1916. október havában a harctéren eltűnt, orosz hadifogságba esett. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1927-ben holttá nyilvánította.

Szendrei Gyula Dezső 1884. február 18-án született Sajóvámoson T. Szendrei József evangélikus református iskolatanító és Csiszár Zsuzsanna fiaként. Szakaszvezető lesz a 20-as SanStammKomp-nál (sajnos nem találtam meg, hogy mit takar a rövidítés). 1917. március 25-én elhunyt.

Tóth József. Civil foglalkozása: béres, született Sajóvámoson, 1880. március 20-án Tóth József és Bodnár Erzsébet földművesek fiaként. A 9. honvéd gyalogezredből orosz harctéren hadifogságba esett és 1918-ban (38 évesen) eltűnt. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1930-ban holttá nyilvánította.

Tóth Sámuel szakaszvezető a 10. honvéd gyalogezredben, született Sajóvámoson, 1882. április 11-én Tóth András és Demeter Eszter fiakánt. Elhunyt 1915. május 24-én, 33 évesen.

Varga Dániel 1877. március 28-án született Sajóvámoson Kecskeméti Julianna és Kis Varga Sámuel földész fiaként. A 10. honvéd gyalogezredből orosz hadifogságba esve 1919. május 22-én hősi halált halt. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1922-ben holtnak nyilvánította.

Varga Ferenc 1880. október 17-én született Sajóvámoson Varga József cseléd és Nagy Szabó Júlia fiaként. A család a Diós pusztán lakott. A 315. gyalogezredből 1916. augusztus 31-én az orosz harctéren eltűnt. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1930-ban holttá nyilvánította.

Veres Lajos Károly 1884-ben született Sajóvámoson Veres M. és Négyessy Julianna fiaként. Felesége Hegedűs Borbála. A 15. huszárezredből 1918. novemberében az olasz harctéren eltűnt. A Miskolci Királyi Járásbíróság 1927-ben holtnak nyilvánította.

 

Orosz hadifogságba kerültek

Erre a listára azok a katonák kerültek, akiknek hadifogságba kerülését a veszteség lajstromokban közölték, de halálhíréről, vagy további sorsáról nincs információm.

hadifoglyok_small.jpg

 Hadifoglyok Vlagyivosztokban 1916-ban. Forrás: FORTEPAN / Lőw Miklós

Béres József született Sajóvámoson, 1885-ben. A 34. gyalogezredhez került, orosz hadifogságba esett a mai Üzbegisztán területén található Szamarkand városában (Katty Kurgan, Samarkand).

Friedmann Ábrahám 1886-ban született Sajóvámoson.A 15. honvéd gyalogezred hadnagya volt. 1915-ben megbetegedett és Kassán, a Ferenc József tér 9. szám alatti 1. számú tartalékos katonakórházban kezelték. Az 1917 novemberi veszteséglisták alapján hadifogságba esett Oroszországban (Helyét “Hologriw” megjelöléssel pontosították).

Gazda Lajos 1891. június 6-án született Sajóvámoson Szabó Borbála és Gazda János gyalog gazda  fiaként. A 10. honvéd gyalogezredhez sorozták be. 1917-ben hadifogságba esett.

Jósvai István 1892. április 30-án született Sajóvámoson Jósvai János uradalmi cseléd és Berentés Mária gyermekeként. A 12-es Huszár regimentbe sorozták be. 1915-ben orosz hadifogságba került, Moszkvába vitték.

Kántor János 1890. május 16-án született Sajóvámoson, Kántor András béres és Taliga Borbála fiaként. A 34. gyalogezredbe került. 1915 márciusában orosz hadifogságba esett Szamarkandban, valamint sebesülését jelentették az 1915.06.14-én megjelent Veszteség lajstromban.

Lakatos Gyula 1892. július 6-án született ifjabb Lakatos József és Csiszár Zsuzsanna fiaként Sajóvámoson. A 34. gyalogezredből 1915-ben hadifogságba kerül a Kaszpi-tengeren túli Asgabatba, Oroszországba (ma: Türkmenisztán).

Takács Péter 1893. szeptember 7-én született Sajóvámoson Takács István és Nahaj Anna napszámosok gyermekeként.. A 15. tábori tarackos ezredhez kerül. Hadifogoly lesz az oroszországi Penzában.

Varga Lajos 1892. október 14-én született Sajóvámoson Varga István gyalog gazda és Porcsalmi Zsuzsanna fiaként. A 34. gyalogezredben harcolt. 1915-ben orosz hadifogságba esett.

Zakar (Zachár) József, született Sajóvámoson 1878. január 2-án. Szülei Durda Mária és Zakhár János gyalog gazda. A 20. népfölkelő gyalogdandárban harcolt. Hadifogságba esett a 28. gyűjtő hadikórházban, Vlagyimirben, Oroszországban.

 

Sebesültek és kitüntetettek

hordagy_small.jpgSebesültet visznek fedezékbe 1915-ben. Fotó: FORTEPAN / Madaras Jenő

Ár Imre vitéz szakaszvezető, civil foglalkozása: földműves, 1885. február 9-én született Sajóvámoson Szomolya Erzsébet és Ár József napszámos fiaként. A 10. honvéd gyalogezredhez került. Kitüntetései: Legénységi I. osztályú ezüst vitézségi érem, II. osztályú ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt.

Berecz András, született Sajóvámoson, 1889. február 14-én Lakatos Zsuzsanna és ifjabb Berecz Sámuel gyalog gazda fiaként. A 34. honvéd gyalogezredbe került, a sebesüléséről érkezett hír 1916-ban.

Berentés Lajos vitéz, szakaszvezető, civil foglalkozása: földműves. Született 1889. május 23-án Sajóvámoson, Galko Julianna és idős Berentés József földész gyermekeként. A 34. gyalogezredben harcolt, Mozgósításkor az orosz frontra került, megsebesült. Gyógyulását követően 1915 októberében ismét az orosz frontra került, majd 1918 elején az olasz frontra vezényelték és ott ismét megsebesült. Kitüntetései: első osztályi ezüst vitézségi érem, másodosztályú ezüst vitézségi érem, bronz érdemérem, Károly csapatkereszt, Német harcos érdemérem. Neje Hanák Mária, gyermekei: Mária és Erzsébet.

Bíró Gyula született Sajóvámoson, 1889. szeptember 9-én. Apja, Bíró Mátyás dohánykertész volt a Zbuska tanyán, édesanyja Kovács Julianna volt. 1914. július 26-án vonult be a 8. honvéd tábori ágyúsezredbe. Augusztus 18-án kivitték az orosz harctérre, ahonnét 1914. decemberében betegen tért vissza. 1915-ben Érsekújvárra kerül, 1917-ben a román frontra, 1918-ban Olaszországba, Piave-be, és a világháború végéig még a francia hadszíntért is megjárja. Kitüntetései: bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt.

Bodnár János 1882. június 10-én született Sajóvámoson. Apja Bodnár János földműves és Barát Mária voltak. A 3. tábori ágyúsezredben szolgált (Landwehr Feldkanonenegiment Nr. 3). Sebesüléséről érkezett hír 1915 márciusában.

Bodnár József 1887. szeptember 22-én született Sajóvámoson, Bodnár János földműves és Udvari Erzsébet fiaként. A 10. honvéd gyalogzeredbe sorozták be. Az 1914. októberi híradások szerint kézen lőtték, Miskolcon az izraelita kórházban ápolják.

Csiszár Dániel született 1887. április 24-én Sajóvámoson. Szülei Király Borbála és Csiszár Gábor földművesek. A 10. honvéd gyalogezredbe sorozták be. 1914-ben kézen lőtték, a mai Csehország területén lévő Kromeriz városának katonai tartalékkórházában kezelték.

Csiszár István 1881. április 17-én született Sajóvámoson. Szülei ifjabbb Csiszár János és Vladár Erzsébet földművesek. A 31. gyalogezredbe sorozták be. Megbetegedett, a krakkói várkórházban ápolták.

Cziczó József született 1894. április 15-én Sajóvámoson Cziczó József földész és Hővizi Mária gyermekeként. 1914 szeptemberében bevonult a 34. gyalogezredhez és az orosz, majd az olasz fronton harcolt. Az összeomlás a Brenta völgyében érte. Kitüntetés: kétszer kapott II. osztályú ezüst vitézségi érmet, egyszer bronz vitézségi érmet és Károly csapatkeresztet, valamint Német harcos érdemérmet. Neje Gyuricskó Jolán, fia: József.

Gonda László 1885-ben született Sajóvámoson. A 34. gyalogezredben szolgált. Miskolcon lőtt sebbel kezelték.

Halász S Péter  Sajnos csak annyit írnak a lapok, hogy Sajóvámosról származik. A 10. honvéd gyalogezredben szolgált.1915-ben megsebesült.

Hegedűs Gábor 1887-ben (vagy 1885-ben) született Sajóvámoson. Az 1914 októberi veszteséglisták alapján keresztüllőttek a vállán és Kassán gyógykezelték.

Horváth Mihály 1891. október 14-én születetett Sajóvámoson Horváth Eszter vándor cigánynő fiaként. Az 1915. március 29-i híradások szerint az ujját meglőtték, Ungváron kezelték. Az 1918. október-decemberi veszteség lajstrom alapján a fronton újabb sebesülést szerzett, amit az újságok nem részleteznek.

Hunyadi János vitéz t. közvitéz, civil foglalkozása: földműves. Született Sajóvámoson, 1896. június 25-én Visnyai Borbála és Hunyadi János napszámos fiaként. A császári és királyi 34. gyalogezredhez került. Kitüntetései: I. osztályú ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt.

Járdánházy János 1895. november 5-én született Sajóvámoson ifjabb Járdánházy János és Demeter Erzsébet fiaként. A 34. gyalogezredhez került. 1915 májusi hírek szerint megsebesült.

Juhász János 1885. november 26-án született Sajóvámoson, szülei Lénárt Magdolna és Juhász Mihály cselédek. A 34. gyalogezredbe került, 1915 augusztusi hírek szerint megsebesült.

Kaczvinczki József 1889. április 9-én született Sajóvámoson, anyja Mikita Mária, apja Kaczvinczki Tamás kerülő. A 10. huszárezredbe került. Fejlövést kapott, Krakkóban, a 6. számú várkórházban ápolták.

Kéri (Krakovits) József 1884-ben született Sajóvámoson. Civil foglalkozása: kereskedő Budapesten.  1914-ben vonult be Szarajevóba. 1918. novemberéig végigküzdötte zászlóaljának összes harcát a szerb, olasz és orosz fronton. Őrmesteri rangig jutott. Kitüntetései: II. Osztályú ezüst vitézségi érem, bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt, Koronás arany érdemkereszt, neje: Salamon Lenke, gyermekei: Ernő, Anna, Erzsébet.

Kertész Andor törzsőrmester 1884-ben született Sajóvámoson, a 34. gyalogezredbe került. Civil foglalkozása: pénügyőri szemlész. 1906-1909 között teljesítette kötelező katonai szolgálatát. Mozgósításkor az orosz frontra vonult, ahol megsebesült. 1915-ben jelentették betegségét, amit Neuhausban kezeltek. 1917-ben mentették fel. Kitüntetései: Károly csapatkereszt. Neje: Kocsándy Paula, gyermekei Endre és Tibor.

Kis János  született 1883-ban Sajóvámoson. Egység: ManschErsAbt Nr.2, 1914-es jelentések szerint bakteriális fertőzés miatt a Bécsi III. Schwarzenbergkaszárnya tartalékos katonai kórházában kezelik.

Kismarton Lajos született 1890 Sajóvámoson. A 34. gyalogezredhez került (8. Komp). 1914-ben Kézen lőtték, Eszéken, katonai kórházban kezelik.

Komáromi Sándor őrmester, gazdálkodó, községi bíró Sajóvámoson. 1888. október 7-én született idősebb Komáromi Sámuel földműves és Jobbágy Eszter fiaként. Mozgósításkor a 34. gyalogezreddel az orosz frontra került, ott harcolt 1917-ig. Ekkor, mint hosszú frontszolgálatost, a káderhez vezényelték. 1918 januárjában mentették fel. Kitüntetései: II. Osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt, Német harcos érdemérem. Neje Szatmári Lídia, gyerekei Erzsébet, Sándor, Bertalan.

Kovács Lajos született 1890-ben Sajóvámoson. Tüzér a 6. tábori tarackos ezredben. Vérhas miatt a Szent László és Gellért kórházakban kezelték Budapesten.

Lakatos Lajos 1878. december 4-én született Sajóvámoson ifjabb Lakatos András és Jobbágy Julianna fiaként. A 10. népfölkelő gyalogezredben lát el közigazgatási feladatokat. Törzsőrmesterként került az orosz frontra 1914-ben. 1914 augusztusában megbetegedett, Miskolcon kezelték. 1915-ben ismét az orosz frontra kerül, ahol áprilisban megsebesül, majd hadifogságba esik. 1918-ban már tiszthelyettesként (offiziersstellvertr.) kerül a 34. gyalogezred kötelékében az olasz frontra, ahol súlyosan megsebesül. Kitüntetései: Kétszer kapta meg az I. osztályú ezüst vitézségi érmet, egyszer a II. Osztályú ezüst vitézségi érmet, kétszer kapott bronz vitézségi érmet, megkapta a Károly csapatkeresztet, kapott Sebesülési érmet, Német harcos érdemérmet, valamint a Német Vörössasrendet. Neje: Lipka Anna.

Lászlófy János vitéz százados Bár a Lászlófy családról a sajóvámosi anyakönyvekben semmilyen bejegyzést nem találtam, a “Vitézek albuma” és a tizeshonvédok alakulattörténete szerint is Sajóvámoson született 1896-ban. (Utólagos helyesbítés: családnevét a m. kir. belügyminiszter 1926. évi 155.738/VIII. számú határozata változtatta meg Lassányról Lászlófyra. Lassány János 1896. május 17-én született Sajóvámoson Lassány József uradalmi erdővéd és Jurek Mária háztartásbeli szülők fiaként. A család Darnya községből került Sajóvámosra.) Önkéntesként vonult hadba 1915-ben. Kiképzése után az orosz frontra került, ahol 1916. augusztusában a Volhyna régióban megsebesült. Felgyógyulását követően részt vett az ezred összes harcában az orosz, román, olasz harctereken a háború végéig. Kitüntetései: I. osztályú ezüst vitézségi érem, bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt, Sebesülési érem.

medalok.jpg

A vámosiak által leggyakrabban elnyert kitüntetések: Vitézségi ezüst, bronz érem és Károly csapatkereszt.

A képek forrása: Wikimedia Commons. (Ezüst érem: ChristophT, Bronz érem: Powidl CC-BY-SA-3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/)] Károly csapatkereszt: Menphrad)

Lenkei Dániel 1883. február 3-án született Sajóvámoson, anyja Kovács Zsuzsanna, apja ifjabb Lenkei József földész. A 34. gyalogezredhez kerül. 1915-ben megsebesül, lábon lövik. Királyhidán ápolják.

Lenkei Lajos 1895. augusztus 21-én született Sajóvámoson, apja ifjabb Lenkey Lajos kisbirtokos, anyja Czecz Zsuzsanna. Civil foglalkozása: gazdálkodó. A 34. gyalogezredben szolgált. 1914-ben bevonult. Kiképzése után a szerb, majd 1915. májusában az olasz frontra került, ahol a tolmeini hídfőnél 1916. júliusában megsebesült és 25% rokkant lett. Kitüntetése: II. Osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt, Sebesülési érem. Neje: Varga Erzsébet, gyermekei Erzsébet, Róza és Lajos.

Lipták Sámuel 1886. július 15-én született Lipták Sámuel gyalog gazda és Visnyai Zsuzsanna gyermekeként. A 34. gyalogezredhez került. 1915-ben megsebesült, hátbalőtték és a szlovéniai Ptuj városában ápolták.

Lovas József. Sajóvámoson született 1885-ben. A 10. népfölkelő gyalogezredhez került. 1914-ben kézen lőtték és Miskolcon ápolták.

Luterán János Sajóvámoson született 1890-ben. A 12. huszárezredhez került. Sebesüléséről közöltek hírt 1917-ben.

Majoros József a Sajóvámos melletti Diós pusztán született 1889. július 4-én, ahol szülei, Majoros Ignác és Pogány Borbála juhászként dolgoztak. A 12. huszárezredhez került. 1915-ben a kificamodott válla miatt Miskolcon kezelték.

Merényi János Sajóvámoson született 1894. augusztus 27-én Maczurka János és Izrók Apollónia dohánykertészek fiaként. Nevét az 1930-as években változtatta meg Merényire. Civil foglalkozása: erdőaltiszt Abaújszántón. 1914-es bevonulását követően az orosz frontra került, ahol először 1915. márciusában, majd 1916. januárjában is megsebesült. 1917. áprilisában 25%-os rokkantként bocsátották el. Kitüntetései: II. osztályú ezüst vitézségi érem, Felesége: Likmesz Erzsébet, gyermekei: Erzsébet, Gyula, József.

Nagy Lajos Sajóvámoson született 1894. szeptember 28-án Nagy József és Hővizi Julianna földművesek fiaként. A 34. gyalogezredben szolgált. Betegségéről érkezett jelentés, amelyet Miskolcon, a városi kórházban kezeltek.

Ortó Dániel Sajóvámoson született 1888. június 28-én Lenkei Eszter és Ortó Sámuel gyalog gazda fiaként. A 34. gyalogezredbe vonult be. 1915 áprilisában fejlövést kapott, ami nem bizonyult végzetesnek. 1915 novemberében  a 61. gyalogezredbe áthelyezve újra harcolt és megsebesült.

Ördög Lajos 1885. július 16-án született Sajóvámoson Kolozsvári Eszter és Ördög József cseléd fiaként. A 34. gyalogezredhez kerül. 1915-ben az egyik farpofájába golyó fúródott, a sérülést Sajószentpéteren kezelték.

Pásztor István 1867-ben született Sajóvámoson, a 7. hadtestnél civilként állt alkalmazásban. Csehországban, Kromeriz állami kórházában kezelték megbetegedését 1915-ben.

Poráczky Lajos 1883-ban született Sajóvámoson. A 10. népfelkelő gyalogezredhez került. A lába elfagyott, Marburgban, Németországban gyógykezelték.

Rézműves Viktor született 1896. március 17-én Sajóvámoson. Apja idősebb Lakatos Antal kovács, anyja Rézműves Borbála. A 34. gyalogezredhez került. Megsebesüléséről érkezett hír 1916-ban.

Ronyecz Béla Sajóvámoson született 1889-ben. A 60. gyalogezredhez került. Megsebesült 1915-ben.

Sávoji János vitéz (Sável névről változtatta meg nevét), született Sajóvámoson 1886-ban. Neje Szakács Róza, civil foglalkozása gazdálkodó. 1907-10 között teljesítette a kötelező katonai szolgálatot, a szakaszvezető rangig jutott. Mozgósításkor bevonult és az orosz frontra került. Több ütközetben vett részt és kétszer megsebesült. Kitüntetései: I. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt. Sávoji János vitéznek más érdeme is volt: a sajóvámosi római katolikus templom Lourdes-i barlangja a Sávoji-házaspár megbízásából épült fel.

Simon Mihály 1882-ben született Sajóvámoson. A 34. gyalogezredhez került, szakaszvezető lett. Halántékon lőtték, Kassán kórházban kezelték.

Sipkás András 1885-ben született Sajóvámoson. A 34. gyalogezredhez került. 1915-ben megbetegedett és Miskolcon az izraelita kórházban kezelték.

Takács István 1893-ban született Sajóvámoson. A 34-es gyalogezredhez kerül. 1915 februárjában combon lőtték és Banja Lukában ápolták. 1915 áprilisában orbánc miatt kerül kórházba Szarajevó mellett, Ilidzában.

Tition György József zászlós, született Sajóvámoson 1899. május 4-én Sztolár Anna és Tition Emánuel római katolikus kántor-tanító fiaként. 1918-ban sebesüléséről érkezett hír, ekkor a tizeshonvédek között harcol, korábbi egysége a 12. gyalogezred. A háború után Nagytálya község segédjegyzője lett, vezetéknevét “Titionról” “Pálmaira” változtatta.

Tury Ferenc vitéz százados, 1891-ben született, Nagybányáról származott. A 32. honvéd gyalogezredben harcolt az orosz és a szerb harctéren. Sajóvámoson körjegyző volt és a Hitelszövetkezet elnöke. A neve ismerősen csenghet a vámosiaknak a Tury-tanya és az egykori Tury-híd miatt. Kitüntetései: I. osztályú ezüst vitézségi érem, II. Osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz vitézségi érem, Sebesülési érem, Háborús emlékérem.

Varga Sándor 1893. július 9-én született Sajóvámoson Csiszár Borbála és Varga Ferenc gyalog gazda fiaként. A 34. gyalogezredben szolgált. 1915-ben golyót kapott a mellkasába, a csehországi Pilsen (Plzen)  városának tartalékos katonai kórházában ápolták.

Zákány Lajos 1881. augusztus 25-én született Sajóvámoson Zákány Albert földműves és Demeter Julianna fiaként. A 34. gyalogezredhez került. 1915-ben megsebesült.

Zsalutka János, született 1896. december 27-én Sajóvámoson Zsaludka Károly földműves és Oravecz Julianna fiaként. A 34. gyalogezred kötelékében 1916. novemberi híradások szerint megsebesült.

turul.jpg

A szikszói Turul-szobor a 34. gyalogezred emlékműve - azé az ezredé, amelyben a legtöbb vámosi katona harcolt. Fotó: FORTEPAN / Gyöngyi

A végére néhány statisztika:

eletkor.jpg

statisztika_ezredek.jpgAz ezredek útját, mozgását egyrészt óriási munka lenne feldolgozni, másrészt nagyon szép, hadtörténészek által kidolgozott térképek állnak rendelkezésre az interneten. Ha valaki szeretne tovább kutatni - akár nyomon követni dédapja, nagyapja útját - rengeteg információt talál az alábbi oldalon:

 http://www.magyarezredek.hu/

A listán 82 sajóvámosi katona neve szerepel, de sajnos a névsor még nem teljes. Rengeteg első világháborús dokumentum elveszett, egy részét elégették az 1950-es években. Olykor a Hadtörténelmi Levéltár sem tud adatokkal szolgálni a keresett hozzátartozókról. Mivel az első világháborúban részt vevők listája nincs összesítve, különféle források felhasználásával gyűjthetők csak össze az adatok. A mai bejegyzéshez ezek közül csak néhány forrást használtam: a veszteséglajstromokat, az alakulattörténeteket és a Vitézek könyvét. Kérem tehát Önöket, hogy ne sértődjenek meg azon, ha nem találják itt hozzátartozójukat!  Inkább arra kérem Önöket, ha van valamilyen pontos információjuk (például halotti anyakönyvi kivonat, kitüntetés, érdemérem, információ a háború utáni évekből, stb), osszák meg velem, hogy az adatokat kijavíthassam és kiegészíthessem!

 

Szeretném fényképekkel is kiegészíteni az adatbázist. Kérem, hogy keressenek nyugodtan, ha van ilyen a birtokukban, szkennelésben is tudok segíteni!

FORRÁSOK:

Magyar veszteséglisták:

https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/MEVH_Veszteseglista/

Osztrák veszteséglisták:

http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=vll

Cseh veszteséglisták:

http://www.digitalniknihovna.cz/dsmo/periodical/uuid:6b980390-1630-11df-b3c0-0013d398622b?fulltext=sajovamos

Vitézek albuma: 

http://www.magyarezredek.hu/online-viewer-webapp/onlineviewer/62566#page/1/mode/1up

A császári és királyi magyar 34. gyalogezred története:

http://www.magyarezredek.hu/online-viewer-webapp/onlineviewer/62528#page/1/mode/1up

A császári és királyi 12. huszárezred története:

http://www.magyarezredek.hu/online-viewer-webapp/onlineviewer/12721#page/1/mode/1up

A mormon egyház gyűjteményének sajóvámosi anyakönyvei:

https://www.familysearch.org/

Holttá nyilvánítás: 

Budapesti Közlöny és Budapesti Közlöny hivatalos értesítője 1920-1929

https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/BudapestiKozlony/?decade=1920

Rövidítések, egyéb információk és segédletek:

https://kituntetes.webnode.hu/sapkajelvenyek/

https://en.wikipedia.org/wiki/Austro-Hungarian_Army

http://szlukacs.freeweb.hu/vitezirend/legenysegi/index.html

https://aktakaland.wordpress.com/2016/02/22/az-osztrak-magyar-monarchia-i-vilaghaborus-veszteseglistaja/

Szólj hozzá

világháború vitézek Sajóvámos Szikszó