2016. ápr 29.

GRÓF KEGLEVICH JÁNOS ÉS KORA

írta: dr. Milus Katalin

Sajóvámos urai 1. rész

A korábban itt élő Bebek, Rákóczi, Mágócsy, Móricz, Kátay családok történelme is gazdag, azonban a Keglevich család olyan nagy gondossággal őrizte meg Sajóvámos és Sajópálfala iratait levéltárukban még azokból a korokból is, amikor nem birtokolta a községeket, hogy méltánytalan volna őket a végére hagyni.

Következzék tehát a Keglevich-családból elsőként buzini gróf Keglevich Nepomuk János, barsi főispán, a pápai Krisztus rend lovagja, császári és királyi aranykulcsos és valóságos belső titkos tanácsos, királyi főpohárnokmester, a reformkori országgyűlések tagja (1786-1856).

Josef Eduard Teltscher (1801-1837) litográfiája [Public domain], via Wikimedia Commons

A Keglevichek korábbi urainkkal, a Bebekekkel szemben soha nem pártoltak el uralkodójuktól. A gyűlölt Habsburgok mellett kitartottak még az 1848-as időszakot megelőző évtizedekben is, ezért érthető, hogy a család tagjai fontos udvari pozíciókat nyerhettek el. Az 1786. május 13-án született Keglevich János is hamar belekóstolhatott a politikai csatározásokba, ugyanis a jogi tanulmányok befejezését követően, 1806-ban az udvari kancelláriában helyezkedett el gyakornokként. Bár 1809-ben, anyja halála után otthagyja Bécset, hogy a vidéki birtokok - köztük Sajóvámos - igazgatásával foglalkozhasson, nem szakad el teljesen az udvartól. Részt vesz a Habsburgok egyik legfontosabb központi szervének, a titkos tanácsnak a munkájában, amely a Magyar Királyságot érintő döntések előkészítése során javaslataival segítette az uralkodót. Emellett a gróf V. Ferdinándtól a pincernarum regalium magister (főpohárnoki), majd később a főudvarmesteri címet is elnyerte. A címek ekkoriban már nem sok kötelezettséggel jártak, leginkább csak a koronázási ceremónia során betöltött szerepre utaltak.

Gróf Keglevich János még a címek elnyerése előtt, V. Ferdinánd 1830-as koronázási ünnepségén is részt vett. A ceremónia során a gróf – mivel a család a mai Horvátország területéről, Buzin községből származik – az ország 10 zászlaja közül Dalmácia zászlaját vihette.

V. Ferdinánd magyar királlyá koronázása Pozsonyban, 1830-ban

Keglevich János a reformkori országgyűléseken is rendszeresen felszólalt, bár Habsburg-hű politikai nézeteivel nem mindig aratott osztatlan sikert. Országgyűlési felszólalásainak, képviselőtársaival folytatott vitáinak ismerete nélkül átfogó képet nem tudok adni munkásságáról, ezért csak példálózva emelek ki két olyan intézkedést, ahol találkozunk Keglevich János nevével.

Képviselősége idején ő is hozzájárult azokhoz a fejlesztésekhez, amelyeket a reformkori nemesség kezdeményezett. Az egyik jótéteménye, hogy az 1823-as országgyűlésen Széchenyihez hasonlóan ő is támogatja a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását 6000 forinttal. A másik, hogy 1844-ben az Országház építészeti pályázatára beérkező pályaművek bíráló bizottságának elnöki posztját is betölti. A kiírt pályázatra 42 jeligés terv érkezett, tudnunk kell azonban, hogy a pályázat elbírálása az 1848-as események miatt meghiúsult és a tervek nagy része elkallódott. A mostani Országház létrejötte tehát nem az ő döntésének köszönhető. Az újabb pályázatot csak 1880-ban írták ki, ezt Keglevich János már nem érhette meg.

Ahogyan a Habsburgok, a Keglevichek is a római katolikus vallás elkötelezett hívei voltak. A római katolikus egyház érdekében tett országgyűlési felszólalásai, cselekedetei, adományai miatt XVI. Gergely pápa a világiaknak adható legmagasabb érdemrenddel tüntette ki Keglevich Jánost. A grófot a pápa Krisztus lovagrendjének tagjai közé emelte, amely gyakorlatilag a templomos lovagrend utódszervezetének tekinthető.

Keglevich János rajongott az építészetért, ezért műemlékvédelemmel kapcsolatos feladatokat is magára vállalt, és a régiségek pozsony megyei konzervátora lett. Sisa József: Alois Pichl (1782-1856) építészete Magyarországon című könyve alapján 1818-1825 között épült fel a gróf kistapolcsányi kastélya a címbeli építész tervei alapján. Keglevich János személyesen felügyelte az építkezést, ha kellett, a lépcsőfokokat egyenként is lemérte. A kastély minden apró részlete a grófi pár ízlését tükrözi, a berendezést is nagy gonddal válogatták össze: a fürdőszobába márvány fürdőkádat hozattak, a bútorokat bécsi mesterek faragták. A gróf a kastélypark tervezésénél a botanika iránti szenvedélyét is kiélhette, téli kertet, szoborparkot hozott létre. A kastélyt Széchenyi István is meglátogatta, ám a nagy palotát gőgösnek és hivalkodónak tekintette.

A kistapolcsányi kastély ideális kiránduló célpont a Felvidékre látogatóknak. Ma is látható eredeti bútorzata, festményei, megtekinthető továbbá Keglevich János 14.000 kötetes könyvtára is. Kistapolcsányban gyönyörű lipicai ménes és bölényrezervátum is várja a turistákat. Aki esetleg meglátogatja, járjon nyitott szemmel, hátha látható a kastély falain a sajóvámosi birtokáról is festmény!

Családi élete

Első feleségét, az 1788. szeptember 15-én született Zichy Adelheid (másképp: Zichy Mária Adél) grófnőt 1805-ben vette el. A grófnő mindennapi életükről, az udvari hírekről, a társadalmi eseményekről és bálokról, a birtokaikon történt jelentősebb történésekről naplót vezetett. A napló a kor közéleti személyiségeinek megismeréséhez érdekes adalékokat szolgáltat, emiatt Zichy Adélt „a reformkor krónikásának” is nevezik. A kolera idején rengeteget tett jobbágyai felépüléséért, ám erről bővebben majd a sajóvámosi járványról szóló bejegyzésben fogunk írni. Zichy Adél grófnő gyermektelenül hunyt el légcső-gyulladás miatt 1839. január 17-én. Testét a kistapolcsányi kastély kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Keglevich János és Zichy Adél címere a kistapolcsányi kastélyban. By GiMa38 (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)], via Wikimedia Commons

Keglevich János a gyászév leteltét követően újra megnősült, és 1840. február 30-án feleségül vette a francia származású Creneville-Folliot Viktória Auguszta grófnőt, akitől 1840. december 18-án megszületett István nevű fia. (Crenneville-Folliot Viktória grófnőről, a vámosi Victoria-majorról és a selyemhernyó-tenyésztés elterjesztése iránti törekvéseiről további információk itt találhatók: az eperfasor és a selyemhernyók)

Josef Kriehuber (1800 -1876): Creneville-Folliot Viktória

A párnak született egy másik gyermeke is, ez a fiúgyermek azonban már nem érte meg a felnőttkort. Sisa József szerint Keglevich János valószínűleg miatta építtette meg a nagyugróci kastélyt is, hogy mindkét gyermekét rangjának megfelelő örökséghez juttassa. A nagyugróci kastélyt a gróf angol romantikus kastélyok iránti szenvedélye inspirálta és szintén Alois Pichl tervezte.

A nagyugróci várkastély By Pudelek (vitalap) (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)], via Wikimedia Commons

Keglevich János 1856. október 15-én vízibetegségben hunyt el, temetését 1856. október 20-án tartották Kistapolcsányban.

Sajóvámosi tevékenysége 1850-55 között

A gróf sajóvámosi gazdaságáról Fényes Elek: „Magyarország Geographiai szótára”, Pest, 1851., Fényes Elek: "Az Ausztriai birodalom statistikája és földrajzi leírása", Pest, 1857, Galgóczi Károly: "Magyarország, a Szerbvajdaság s Temesi bánság mezőgazdasági Statistikája", Pest, 1855, valamint a Magyar Országos Levéltár P421-es fondja: "a Keglevich család kistapolcsányi levéltára" is tartalmaz adatokat. Ezeket röviden összefoglalva, a különféle forrásokat összeollózva ismertetem a vámosi uradalmat.

A grófi birtok

Juhászat

A kőkosári juhászat már az 1763-1787-es katonai térképeken is szerepel, a gróf azonban nagy erőkkel és hozzáértéssel fejleszti, nemesíti tovább az állományt, amely Fényes Elek szerint „a legfinomabb selymes juhokat tenyészti”. A gróf nagyapja, Keglevich József 1770-ben „fekete nyájként” emlegeti a vámosi juhokat, amely Galgóczi Károly szerint 1825-ben bővült Lichnovszky-féle merinó fajtákkal.

A fekete nyáj 1770-ben még csak 255 darabból állt, de Keglevich János idején már hat majorban nevelték Sajóvámoson a kiváló gyapjút adó merinókat. A juhokat komoly nemesítéssel, 3 osztályba szelektálva pároztatták. Vérfrissítésként a Dunántúlról, Velencéről hoztak kosokat.

A majorok egyike egész biztosan a Kőkosár-Rednek dűlőben volt, ugyanis Keglevich János 1846-os sajóvámosi haszonbérleti szerződése előírta az ottani földbérlőknek, "vállalkozóknak", hogy hordják ki a juhtrágyát a földjeikre, a földön termő szalmát pedig a juhok alá hordják be. Cserébe azokat a marhákat, amikkel az ottani földeken dolgoztak, ő etette.

Így készül a merinó-gyapjú egy korabeli, 1858-as ábrázoláson. Forrás: New York Public Library Archives, William Barclay Parsons Collection

Szarvasmarhák

A jeles juhászat mellett a könyvek említést tesznek a gróf fiatal szarvasmarha gulyájáról is. Fényes Elek "Az Ausztriai birodalom statistikája és földrajzi leírása" című gyűjteménye alapján 1857 körül a birodalomban összesen körülbelül 10,5 millió szarvasmarha található, Ausztriában jellemzően alpesi, Magyarországon magyar szürke marha fajták.

A magyarországi ökör magas termete, hószin fejérsége, hosszan felnyuló szép idomu szarva által minden europai szarvasmarha faj közt jelesen megkülönbözteti magát. Mezei munkára erős és győzős; jó ízű husáról a bécsiek legjobb bizonyságot adhatnának.

Ha valóban ennyire homogén volt a marha állomány, akkor feltételezhetjük, hogy itt is magyar szürke csordát tartottak. A könyv a Keglevich János-féle sajóvámosi csordát a birodalom 22 legjelentősebb csordája közé sorolja, a Festetics, Eszterházy, Batthyány, Grassalkovich-családok csordái mellett. A gróf a marhákat ridegtartásban tartotta. Nyáron csak a saját legelőjét legeltethette, télen, Szent Mihály és Szent György napja között viszont az egész község tarlóját és rétjeit járatta.

Magyar szürke marhák. Fotó: Németh László

Növénytermesztés

A földeken főleg búzát, árpát, rozst, kukoricát és takarmánynövényeket (baltacim, lucerna, burgundi répa) termesztettek. A kézi munkaerőn és az igavonáson túl már megkezdődött a gépesítés is. A gróf korszerű mezőgazdasági gépekkel dolgoztat, abban a korban a sajóvámosi birtok kifejezetten modernnek számított. Szántáshoz kizárólag Zugmayer-féle ekéket használ, amelyeket azonban saját módosításokkal az uradalom kovácsaival készíttet el. A birtok használ továbbá 4 lóerős Seidl-cséplőgépet, oranienburgi szórva vető gépet, szénagyűjtő gereblyét, rögtörő hengert, rét gyalut.

Gyümölcsnemesítés

Kiemelkedett a sajóvámosi birtok a gyümölcstermesztésben is, máshová is vitték az itt nemesített facsemetéket. A gyümölcsfákon és eperfákon kívül rengeteg akácfát is ültettek. A gróf a földeket, az egyes táblákat is gyümölcsfa és eperfa sorokkal választotta el egymástól. Példáját követték a helyi nemesek is, akik szintén fákkal szegélyezték birtokaikat és szép gyümölcsösökkel is rendelkeztek. A fentiek tükrében érdemes lenne megvizsgálni a közismert "eperfasor" korát is, hátha még ebből az időből származik.

A birtok alkalmazottai

A sajóvámosi urodalom a cselédek fogadásánál szorgosan ügyel ugyan a jó erkölcsre és szorgalomra: de keményen ügyel arra is, hogy a cseléd jó bánásban részesüljön s fizetését mindenkor rendesen, pontos időben megkapja; minek folytán jó cselédei vannak, kik ritkán változnak.

A fenti idézet Galgóczi Károlytól származik, aki a pontos fizetésekről is számot ad könyvében. A legjobban a béres gazda keresett, őt követte a nagy béres, majd a kis béres. A béres gazdák általában nagyobb szakértelmű, középkorú emberek voltak, akik felügyelték a béresek és a kisbéresek munkáját, irányították a kazal rakást, kiszántották a földek szélén az első sort. A béresek dolgoztak a földeken az ökrökkel, a kisbéresek pedig fiatal, 14-16 éves férfiak voltak, akik etették a marhákat és aljaztak alájuk.

Bal oldali kép: Bikkessy Heinbucher József (1767-1833): Felső-magyarországi szénás paraszt, színes rézmetszet, 1816

A birtokok gazdatisztjeinek a képzését ebben a korban kezdték a nagyurak szorgalmazni. 1791-ben alapította meg Festetics György az első mezőgazdasági főiskolát, a keszthelyi Georgikont, amely az állandó mezőgazdasági felsőoktatási intézmények sorában Európa-szerte az első volt. Sajóvámosnak már Keszthelyen tanult „kormányzó ügyésze” volt Szentgyörgyvölgyi Szép Sámuel személyében, aki Büttner József táblabírót követte a jószágigazgatói poszton.

Szentgyörgyvölgyi Szép Sámuel sajósenyei nemes neve ismerős lehet a vámosiaknak a „Szép tábla” miatt, amely az idősek emlékezete alapján szintén gyümölcsfákkal volt szegélyezve (méghozzá szilvával). A gazdatisztek száma egyébként folyamatosan nőtt a birtokon, de tisztnek csak olyanokat alkalmazott a gróf, akik előtte gyakornokként, majd fizetett írnokként töltöttek el néhány évet a sajóvámosi uradalomban. A gazdatiszteknek már a pénzügyekhez is érteni kellett, fel kellett jegyezniük a gazdasági adatokat, irányítani kellett a birtokokat. A hivatalnokok a gróftól nyugdíjat is kaptak, sőt, haláluk után özvegyük is, árváik is ellátásban részesültek.

A sajóvámosi társadalom

1851-ben a lakosok száma 1447 fő volt, köztük 66 nemes volt. A nemesek a községi bíráskodásban is részt vettek, a vámosi bírák és más tisztségviselők (tanúk, főbírók, senatorok) ítéleteiket saját kézjegyükkel és a községi pecséttel látták el. Ezeknek a jogtörténeti szempontból is érdekes dokumentumoknak a feldolgozása még várat magára, azonban első ránézésre tisztségviselőként, vagy földbirtokosként számos régi vámosi családnévvel, a Járdánházy, Soós, Gazda, Virág, Demeter, Fejes, Lipták, Kardos, Hővizi, Ruszkay, Zakar, Tóth, Orosz, Lenkey családok felmenőinek neveivel, aláírásaival, pecséteivel találkoztam.

A földművesek mellett kézművesek, iparosok is voltak a faluban, akik miskolci céhekhez tartoztak. 3 kovács, 1 kerékgyártó, 1 mészáros, 2 csizmadia és 1 kőműves állította elő termékeit nálunk. A gróf maga is ellátta munkával az iparosokat, ahogy feljebb írtam, az uradalmában élő kovácsokkal külföldi minta alapján készítette el mezőgazdasági gépeit.

Sokan foglalkoztak fuvarozással is, Fényes Elek szerint a vámosiak kevés időt szenteltek a földművelésre és az állattenyésztésre, ugyanis „szüntelenül fuvaroztak”. Hogy pontosan mit szállíthattak szekereikkel, arra vonatkozóan eddig nem találtam adatot, de feltételezem, hogy a közeli feldolgozó ipar számára hordhatták a nyersanyagokat, ilyenek pedig bőven akadtak a szomszédos településeken: Szirmay gróf sajókeresztúri és Zbuska tanyán lévő malmai a gabonát, a hatalmas edelényi Coburg cukorgyár – mely Budapestre, Miskolcra, Debrecenbe és még több nagyvárosba szállított cukrot – a cukorrépát vásárolták a szomszédos uradalmakból, de éppen a sajószentpéteri fogadók és kocsmák is rendszeresen felvásárolhatták a környéken előállított gyümölcspárlatokat és a cukorgyár által előállított szeszt. Szikszón és Sajószentpéteren nagy vásárok voltak, mindemellett a Miskolc-Torna közti kereskedelmi út is élénkítette a falut.

Fuvarozással az uraság is gyakran megbízta a vámosiakat. Haszonbérleti szerződése alapján kiválthatták a bérlők a marhaigával történő munkavégzést, ha legalább 18 mázsányi áruval megpakolták a négy marhás szekereiket és az uradalmon kívülre szállítmányoztak. Ha 2 napig is eltartott az út, a gróf a szállásköltségeket is fedezte.

Keglevich János a római katolikus egyház lelkes támogatójaként mindent megtett azért, hogy a főként reformátusok lakta területen növelje a katolikus hívek számát. A már említett kistapolcsányi és nagyugróci kastélyok tervezőjével, Pichl Alois építésszel tervezteti meg a sajóvámosi római katolikus templomot is 1844-ben. Végül nem ez a templom épült meg, de ennek története majd egy önálló bejegyzés témája is lehet.

A Keglevich-család neve időközben sajnos feledésbe merült, pedig több évszázadig birtokolták a falut és a leírások alapján Sajóvámos fénykorát élhette az 1800-as évek közepén. A blog ezt a hiányt igyekszik majd bepótolni és szépen-lassan feldolgozni egykori uraink és más híres vámosiak életét. Aki szeretne beszállni a Sajóvámosról szóló források átböngészésébe, és szeret sokat olvasni, jelentkezzen bátran a Vámosi legendák facebook-oldalán!

Tisztelt Olvasók! A vamosilegendak.blog.hu felületen megjelenő bejegyzések szerzői jogi védelem alatt állnak. Az egyes bejegyzésekben szereplő képek, idézetek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény betartásával jelentek meg. A fényképek egy része csak írásbeli hozzájárulással tehető közzé és adható tovább harmadik személynek. A vamosilegendak.blog.hu oldalról származó cikkek, illetve képek további felhasználása, idézése előtt kérem, egyeztessen a szerzővel annak feltételeiről!

A cikkben szereplő információk forrásai: