Ahogy korábban is írtam, a levéltárakban a Sajóvámosra vonatkozó birtokjogi iratok több évszázadot felölelnek. A Keglevich család nem bízta a véletlenre, hogy az uradalmakért folyó jogviták esetén minden okirati bizonyíték hiánytalanul rendelkezésre álljon. Vissza lehet vezetni a záloglevelek, végrendeletek, birtokperek alapján, hogy Vámost (és a legtöbbször vele együtt Senyét, Pálfalvát) ki-mikor-milyen jogcímen szerezte meg és kinek adta tovább. Így találkozhatunk a Rákócziak sajómenti birtokaira vonatkozó iratokkal is, amelyek közül az egyik Vámosról is tartalmaz érdekes információkat.

Az 1613. augusztus 8-án kiállított bizonyságlevélben Szuhay Gábor, Nánási György, Dóczy Ferenc, Háry Péter juratus assessorok (esküdtek) tesznek tanúvallomást arról, hogy hogyan próbálta meg Mágócsi Ferenc fogadott fiúként visszaszerezni atyai örökségét, miközben Thelegdy Borbála, Rákóczi Zsigmond özvegye megtartani igyekezett a birtokokat a később született Rákóczi-gyermekek részére.

Rákóczi Zsigmond „bizalmas barátja, hadi vállalatainak részese volt Mágocsy András, Felső-Magyarország egyik leggazdagabb főura.” – írja a Magyar Történeti Életrajzok. „Zsigmond, emelkedőben, már két megyének, Hevesnek és Borsodnak volt főispánja.” Tekintélye, vagyona, becsületessége miatt köztiszteletben állt, ráadásul nőtlen és gyermektelen volt, ezért Mágocsy András úgy gondolta, hogy halála esetén ő lenne a legalkalmasabb az árvái érdekeinek a védelmére. „S csakugyan végrendeletileg őt nevezte ki gyámmá, még pedig számadási kötelezettség nélkül. A hagyaték rengeteg uradalmakból áll: Munkács, Torna, Lechnitz s egy csomó más birtok, mintegy 300 ezer hold terűlettel Erdélyben s a Duna és Tisza közt.”

Mágócsy András halálával tehát a barátjára, Rákóczi Zsigmondra szállt a hatalmas vagyon, aki az elhunyt férfi özvegyét, Alaghy Juditot is feleségül vette, így a fiúknak – Mágócsy Ferencnek és Mágócsy Gáspárnak – ténylegesen is a gyámjuk és nevelőjük lett.

Rákóczi Zsigmond

Rákóczi Zsigmond nem csak vagyonával, de hősiességével is elismertséget szerzett: vitézül küzdött a törökök ellen, aminek eredményeként egri főkapitánnyá is kinevezték. Az 1588-as szikszói csatában három és fél ezres sereggel vágta le a Szent Mihály-napi vásáron rajta ütő 13.000 fős török sereget és a falu birtokosaként valószínűleg ő harcolt az 1599-es sajóvámosi csatában is, amikor „Invocavit vasárnapján” (a bőjt első vasárnapján, amely 1599-ben február 28-ra esett) a tatárok az egri törökökkel együtt a Tiszán túl, Miskolc táján „szörnyű rablást tőnek”. A „sárgákat és vereseket” csak Vámos határában tudják megállítani a magyarok. A csatában „sokan maradnak oda, kit megöltek, kit rabságba vittek”.

Rákóczi Zsigmondnak azonban nem csak a törökkel, de hamarosan saját gyámfiaival is gondja akadt, ugyanis Alaghy Judit halála után még kétszer megnősült és a három feleségétől összesen 4 gyermeke született (Erzsébet, György, Zsigmond és Pál). A három házasság Rákóczinak további gyümölcsöző kapcsolatokat és tekintélyes birtokokat eredményezett. Ekkor viszont már komoly gondot jelentett, hogy nem foglalták írásba Rákóczi Zsigmond kötelességeit a gyámságot illetően, és ugyan az egyik nevelt fiú - Mágócsy Gáspár - meghalt, a másik fiú, Mágócsy Ferenc követelte a teljes Mágócsy-hagyatékot és annak jövedelmeit is. A Magyar Történeti Életrajzok elbeszélése alapján Rákóczit kötelezték is a teljes Mágócsy-hagyaték átadására azzal, hogy a birtokok jövedelmének a fele Mágócsyt, a másik fele pedig a fiscust, azaz a Kincstárat illette volna. Ez az ítélet úgy tűnik, hogy egyiküknek sem kedvezett volna, ezért végül hosszas huzavona után 1603-ban Pozsonyban mégis egyeszségre jutottak: Mágócsy Ferenc megelégszik azzal, hogy csak Sajóvámost és Sajópálfalát kapja meg Rákóczitól, valamint emellett 50.000 forintot, ha pedig ezt az ötvenezer forintot a határozott időre nem adja meg, Mágócsy elfoglalhatja Tarcal városát is.

 „az mikor szegény idvezlött Rákóczi Zsigmond az néhai méltóságos Mágócsi Ferenc uram az maga tutorságáért ellenkezett volna, nagy sok diffensiók után Posonban így alkuvának meg, hogy Rákóczi Zsigmond uram őnagysága Mágócsi Ferenc uramnak ő nagyságának adjon 2 falut és 50.000 forintot, mely két falut, Vámost és Pálfalvát mindjárást megatta Mágócsi Ferenc uramnak, az ötvenezer forintért Rákóczi Zsigmond uram kötötte vala Tarczal nevű városát illy okkal, hogy ha egy esztendő forgása alatt bizonyos Terminusokon az ötvenezer forintot Mágócsi uramnak meg nem adhattya, avagy meg nem akarná adni, Tarczalt elfoglalhassa és mindaddig birhassa, valameddig az ötvenezer forintról Rákóczi Zsigmond uram Mágócsi Ferenc uramat meg nem elégíti.”

Mágócsy Ferenc tehát átszámolva kb. 170.000 hektárnyi területről mondott le az egyezség kedvéért. Hogy miért elégedhetett meg ezzel a két faluval, és hagyta veszni hatalmas örökségét, arra nincs magyarázat. Egyrészt stratégiai okai lehettek: Kassára Vámoson át vezetett az út, ami a Sajón lévő kevés átkelőhely egyike volt. Megszerezhette a vámszedésből származó jövedelmeket, és miután 1608. március 5-én kassai főkapitánnyá is kinevezték, katonai ellenőrzés alatt is tarthatta a Miskolc-Kassa közötti területet. Másrészt politikai okokból is hagyhatta meggyőzni magát: valószínűleg az üresen álló Habsburg-kincstárat - amit magyar nemesi családok elleni koncepciós perekkel igyekeztek feltölteni -, nem akarta gazdagítani a birtokok jövedelmével, ezért inkább tűrte, hogy a mostohaapja birtokolja a területeket.

A Bocskai-felkelés időközben elszólította Rákóczi Zsigmondot Erdélybe és az ötvenezer forint megadására kiszabott egy esztendő eltelt. A tanúvallomás szerint Bocskay Erdélyből épp ekkortájt igyekezett Magyarországra jönni és maga helyett Rákóczi Zsigmondot hagyta volna Erdélyben gubernátornak. Rákóczi Zsigmond féltve Tarcal városát, ami boraival a Rákóczi-vagyon egyik legjövedelmezőbb birtoka volt, kénytelen volt visszautasítani az ajánlatát. A levél tanúsága szerint „semmi okonn Erdélybe nem maradhatna, mert Magóczi Ferenc uram a jószágát el akarván foglalni, és azzal kellene gondot viselni, hogy Tarczalt megtarthatná”.

Ezért aztán Rákóczi Zsigmond "a megyesi gyűléskor" az erdélyi fejedelem, Bocskai István, Kátai Mihály, Kellemesi Mihály, valamint többek segítségével elérte, hogy az 50.000 forint adósságot 10.000-re szállítsák le arra hivatkozván, hogy nem is mostoha, hanem "édes attya" volt Mágócsinak, „Isten szerént nevelte, jószágát minden patvarságok ellen sok kölcségével fáracságával megtartotta volna”. Miután pedig a gyűlésről eljöttek, Szuhai Gábor tanú szerint Kolozsváron Rákóczi Zsigmond néhány száz forintért vásárolt egy „ezüstös köves aranyos lószerszámot” és azt a tanúval elküldte Mágócsinak, kérve, hogy a 10.000 forintot is szállítsa le 5.000-re, de abból Mágócsi nem engedett. Kolozsváron Rákóczi a 10.000 forintot nem tudta összeszedni, ezért Vajda Péter nevű szolgájával ezer aranyat küldött Mágócsihoz, amihez Nánási György és Ferenczi udvarbíró többekkel szerzett még ezer forintot is. Mágócsi ekkor már kételkedett, hogy megkapja-e a tízezer forintját, ezért mialatt Rákóczi úton volt Kolozsvárról hazafelé, egész seregével elfoglalta Tarczal városát. Szüret után támadtak és el is vitték "néhány hordó borát". Közben "Rákóczi Lajos Kellemesi Mihály urammal" még ötezer aranyat hozzátesz a meglévő három ezerhez, Gömör városa további két ezer forintot adott, így összegyűlt a tízezer forint és Tarczal felszabadult. Mágócsy látszólag megnyugszik.

A Bocskai-felkelés egy korabeli ábrázoláson

Nemsokára azonban felgyorsulnak az események: Bocskai István erdélyi fejedelem gyanús körülmények között, 1606. december 29-én Kassán meghal. Mérgezésével Kátai Mihályt gyanúsítják, akit apró darabokra felkoncolnak a hajdúk. Rákóczi Zsigmondot rövid időre, Gyulafehérváron 1607. február 11-én erdélyi fejedelemmé választják, de 1608. december 6-án ő is meghal.

Mágócsy Ferenc ekkor újra pereskedik: a Rákóczi-fiúkon, Györgyön, Pálon és Zsigmondon próbálja behajtani a fennmaradó 40.000 forintot, panaszolva, hogy: „olyak veszik el ’sírját hasznát az Rákócziak jószágának, kiknek semi közük nem vólna hozzá, énnékem úgymond nagyobb közöm lévén hozzá mint hogy az én jószágomból szereztetett, én is a’mit elvehetek, elveszek az Rákóczi ifjakon.” Thelegdy Borbála, Rákóczi harmadik felesége azonban minden befolyását beveti a mostohafiai érdekei védelmében és sikeresen óvja meg a családi vagyont.

Végül Mágócsy Ferenc megbetegszik és 1611. október 27-én, 30 évesen, utód nélkül hal meg. Testét 1612. február 28-án Beregszászon helyezik örök nyugalomra. Bár a Mágócsy-hagyatékért folytatott jogvitában sokan a Rákóczi-árvák pártját fogták, Mágócsy katonai érdemei, hazafiassága, hősiessége vitán felül álltak. Mágócsy Ferenc Beregh és Torna megyék főispánjaként, Kassa főkapitányaként hunyt el.

Mágócsy Ferenc özvegye, Dersffy Orsolya nem hordja sokáig az özvegyi fátylat. Mágócsy szolgálatában állt egy fiatal katona, Esterházy Miklós, akibe az özvegy szerelmes lett és vonzalmát nem is titkolta: férje még a ravatalon feküdt, amikor újév napján ősi szokás szerint udvara tagjait ajándékokkal lepte meg. Esterházy Miklóst, Mágócsy tisztjét azonban kihagyta. Esterházy ezen megsértődve elbocsátását kérte, mire Dersffy Orsolya a kincstárba vezette és felajánlotta az ajándékot: saját magát és a gyűrűjét. Podhradczky József: Gróf Esterházy Miklós nádor élete című értekezése alapján az Eszterházyak nem véletlenül kapják meg a bárói címet 1612-ben, hanem Dersffy Orsolya közbenjárására, hogy méltó házasságot köthessen és „ne szólják meg” a férj alacsony származása miatt. Dersffy Orsolya ugyanis Dersffy Ferencz királyi pohárnokmester és sárosi főispán leánya volt, aki maga is nagy hozományt vitt a házasságba és emellett örökölte Mágócsy anyai ágon szerzett javait is (köztük Tállyát és Regéczet). Esterházy tehát felesége által hatalmas vagyonhoz jut, emellett úgy dönt, hogy a 40.000 forintért folytatja a Mágócsy által indított pert a Rákóczi-fiúk ellen. Ez a bizonyságlevél, ami Sajóvámos birtokjogi iratai között található a levéltárban, már a jogutódok perlekedése során született, ugyanis 1613-ban sem Rákóczi, sem Mágócsy nem éltek már.  

Esterházy Miklós és Dersffy Orsolya

Így zajlott hát az erdélyi fejedelem és a kassai főkapitány több évtizedes harca, aminek a két falu és tízezer forint átadása lett az eredménye. A Rákócziak megtarthatták vagyonukat, a főkapitány családja kihalt. Sajóvámos sorsa még csak ezután kezd izgalmas lenni. Mágócsy Ferenc halálával újabb örökösödési harcok kezdődtek, további családok szereztek birtokot Vámoson és Pálfalán házasság, vagy örökség útján. A Móricz, Kátay, Keglevich családok is megjelentek és felosztották egymás közt a két falut, miközben a lakosság roskadozott a török adóterhek alatt. A gömöri nemesség a három részre szakadt Magyarország idején elkötelezte magát az erdélyi fejedelmek mellett, a környéken sok család sorsa összefonódott az uralkodóéval. A folytatás hamarosan következik, amely az 1615-1630 közötti időszak helytörténetéhez szolgáltat majd néhány adalékot és érdekességet, főleg levéltári iratok alapján.

FORRÁSOK:

Magyar Nemzeti Levéltár, MN OL P421 Keglevich család kistapolcsányi levéltára 1527-1866, 20. cs. III. Uradalmi iratok, Vámos birtokára vonatkozó iratok 1332-1788.

Rákóczi Zsigmond élete, Magyar Történeti Életrajzok, ARCANUM Digitális Tudománytár

Toldy Ferenc: Egy névtelennek évjegyzetei 1427 — 1554. Magyar Történelmi Tár, harmadik kötet, 1857.

Toldy Ferenc: Sárospataki magyar krónika 1523-1615, Magyar Történelmi Tár, negyedik kötet, 1857

Podhradczky József: Gróf Esterházy Miklós nádor élete, Új Magyar Múzeum, VII. évfolyam 1. kötet, 1857

A sárospataki főiskola tanárainak életrajza, XVIII. Szepsi Kórotz György 1613-1616 körül, in: Erdélyi János (szerk.) Sárospataki füzetek, VIII. évfolyam, 1864.

Toldy Ferenc: Galántai Gróf Esterházy Miklós munkái, Pest, 1852.

Glück László: Esterházy Miklós gróf, in: Nemzeti évfordulóink 2007 (szerk. Beke László, Gazda István, Szász Zoltán, Szörényi László), Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet, 2006.

Básthy József: Magyarok emléke a velek rokon ’s azon egy kormány alatti nemzetekével 1526 óta, Buda, 1836.